Tegnap, azaz március 8-án sajtótájékoztatót tartottak Chilében, ahol a sok téma mellett szóba került az a 2009-es hangfelvétel, ami a héten szivárgott ki. A JYJ ezeket mondta az esettel kapcsolatban:
Yoochun: "Mióta debütáltunk 2004-ben, sok szeretetet kaptunk a nyilvánosságtól. Habár, mi gyötrődünk is a sasaeng fanok miatt közel 8 éve. Olyan érzés, mint egy börtön, mindig követ valaki, figyel valaki és próbál mindent megosztani rólam. Nem számít hogyan próbálkozom kiszállni ebből, továbbra is mentális fájdalmat kapok és csapdában érezem magam."
Junsu: "Elviselem a fájdalmat, mert a sasaeng fanok még is csak rajongók. Habár ők arra használják a személyazonosságunkat, hogy felfedjék a hívás listánkat és GPS-eket rakjanak az autóinkra. Volt olyan eset, mikor betörtek a személyes dolgaink közé és lefényképezték azokat. Néhány rajongó próbált megcsókolni, miközben én aludtam, néhány fan pedig próbált összeütközni az autónkkal egy taxiból, hogy személyesen találkozhasson velünk. Az életünk kezdett összeomlani, ahogy mindig lefilmeztek, megérintettek és kigúnyoltak minket. Kérjük, legalább az engedjék meg, hogy emberi lényként élhessünk, míg elviseljük ezt a leírhatatlan fájdalmat."
Jaejoong: "Szeretnénk bocsánatot kérni a múltbéli igazságtalan viselkedésünkért. Sajnáljuk az összes rajongót, akik aggódnak értünk és osztoznak a fájdalmunkban. A jövőben azokra az emberekre fogunk gondolni, akik szeretnek bennünket, mikor mentálisan nehéz helyzetbe kerülünk. A felelősségünkre fogunk gondolni, amink van és soha nem omlunk össze."
Forrás: Soompi

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése