2012. december 7., péntek

A C-JeS hadat üzen a rosszindulatú megjegyzések ellen!


A JYJ ügynöksége bejelentette, hogy erősen fog reagálni azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek a JYJ-re.

December 6-án a C-JeS bejelentette: "Körülbelül 20 esetről számoltunk be a rendőrségnek. Folyamatosan értesíteni fogjuk a rendőrséget több emberrel kapcsolatban, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek a JYJ-re. Lehetővé tesszük, az embereknek, hogy szabadon kifejezzék magukat, de nem tudunk megbocsátani azoknak, akik rosszindulatú megjegyzéseket hagynak a JYJ-nek több, mint fél éve."


Az ügynökség szerint néhányan tucatnyi átkozódó üzenetet hagynak egy nap és véres képeket töltenek fel a tagokról. Hamis pletykákat is terjesztetek a csapatról.

Az ügynökség azt mondta: " Nem igazán reagáltunk rájuk, mert az gondoltuk, hogy rajongók. Azonban néhányan súlyosan rombolják a JYJ imidzsét, szóval úgy döntöttünk, hogy erősen reagálunk ellenük. Az emberek, akik gyakran hagynak rosszindulatú megjegyzéseket a JYJ-ről azt mondják kíváncsiságból tették. Megbocsátottunk néhány kiskorúnak, de nem ez lesz a helyzet mostantól. Reméljük, hogy azok, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek más emberekről online rájönnek, hogy ezzel valójában károsítják őket."

Forrás: En.Korea
Fordítás: Timi JYJ Hungary

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése