A C-Jes felfedte a részleteket a JYJ Avex elleni győzelmével kapcsolatban. A C-Jes bejelentette, hogy a japán bíróság kimondta, az Avex nem ragaszkodhat a JYJ kizárólagos irányításához Japánban és elrendelték, hogy fizessenek a JYJ ügynökségének, a C-Jes-nek 660 millió Yent. A bíróság azt a tényt is elismerte, hogy az Avex megrágalmazta a C-Jes igazgatóját, így a bíróság arra kötelezte a céget, hogy a vezérigazgatónak is fizessenek 1 millió Yent. A JYJ és az Avex közötti kizárólagos szerződés 2010-ben véget ért és így konfliktus alakult ki a két fél között a Japánban való promócióval kapcsolatban.
Az Avex kiadott egy nyilvános nyilatkozatot, amiben hamisan azt állította, hogy a C-Jes igazgatója gengszterekkel állt kapcsolatban, ami azt eredményezte, hogy a csapat nem léphetett fel Japánban. Azt is hangsúlyozták, hogy kizárólagos irányításuk van a JYJ Japán tevékenységeivel kapcsolatban és beleavatkoztak a csapat azon kísérletébe, hogy jótékonysági koncertet tartsanak 2011-ben, ami miatt elindult a per.
Az Avex már egyértelműen kijelentette a saját oldalán, hogy nem fogadják el a döntést és fellebbezést nyújtanak be.
Forrás: Allkpop
Fordítás: Timi

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése